A VILÁG VEZETŐ NYELVOKTATÓ PROGRAMJA GYEREKEKNEK

Az Entertainment Immersion Method®-nak köszönhetően gyermeked bármilyen nyelvet képes erőfeszítés nélkül, játszva elsajátítani

0
NYELVEN
0
ÉVES KORIG
0
DÍJ NYERTESE
ELÉRHETŐ NYELVEK

TUDTAD, HOGY A KORAI NYELVTANULÁS…

A fogantatás pillanatától az agyban lévő idegsejtek milliói gyorsabban osztódnak, mint a test többi sejtjei. Egy újszülött közel 100 milliárdnyi idegsejttel jön a világra, de a gyors sejtosztódás a későbbiekben is folytatódik, így 1 éves korra 50%-át, míg 6 éves korra az agy mérete eléri egy átlagos felnőtt 90%-át. Az idegsejtek más idegsejtekhez kapcsolódva úgynevezett szinapszisokat (idegpályák kapcsolatait) alkotnak, melyek kiépültsége hatással van a kapott információ feldolgozására, vagyis a tanulás képességére. A szinapszisok kiépülése és az agy mérete összefüggésben áll egymással, és a folyamatos ingerek, valamint kölcsönhatás révén a használt idegpályák kapcsolatai megerősödnek, míg a többiek idővel elhalnak. Az agy az első hat évben formálható a legjobban, mert az összekapcsolódások többsége ebben az időszakban épül ki és erősödik meg, amely a későbbiekben a felnőtt egyén kognitív és tanulási képességeit is meghatározza. Életünk első hat éve tehát, kimagasló jelentőséggel bír az idegen nyelvtanulás területén is.
Gondoljunk csak arra az egyszerű tényre, hogy egy gyermek, a világ bármely országában is szülessen is, az országra jellemző nyelve(ke)t fogja beszélni, amit maga körül is hall. A csecsemő ebben a tekintetben igazi nyelvzseni, hiszen bármely nyelv sajátos logikai rendszerét, valamint hangzókészletét képes elsajátítani. A nyelvet egységében hallja, érti, majd később utánozza és végül a szavakat láncba fűzve, értelmes mondatokat alkot. Anyanyelvünk tanulása nem tudatos, egyszerű, hétköznapi helyzetek és kapcsolataink során válik szerves részünkké. Egy második, idegen nyelv tanulásakor is az a cél, hogy a lehető legtermészetesebb közeget teremtsük meg a gyermek számára. A Little Pim nyelvoktató program a gyerekek szintjén, szórakoztatóan, életszerű példákon keresztül segíti gyermeked a nyelvtanulásban, melynek szülőként Te is aktív részese lehetsz.
A csecsemő tehát nyelvileg „univerzális”, és bármely nyelv hangzókészletét képes elsajátítani. Először a nyelv dallamát kezdi felismerni, majd 6 hónapos kortól elkezdi próbálgatni az adott nyelvre jellemző hangok képzését. Ha az anyanyelve mellett egy második, esetleg egy harmadik nyelvet is hall, a folyamat minden esetben ugyanúgy zajlik, vagyis az adott nyelvre jellemző összes tulajdonság, mint például a kiejtés is, az agyban spontán rögzülnek. A korai nyelvtanításnak óriási szerepe van a helyes kiejtés elsajátításában, mert 6 éves kor körül a nyelvelsajátítás folyamata megváltozik, és a spontán tanulást felváltja a mindenben logikus rendszert kereső, szabályokra épülő tanulási forma.
A nyelvtanulás egy olyan összetett folyamat, amely nemcsak egy adott nyelv elsajátítására irányul, hanem az intelligencia különböző területeit is fejleszti. Elsősorban a nyelvi intelligenciát, hiszen a nyelvtanulás során a gyermek korán megtapasztal az anyanyelvétől egy teljesen eltérő nyelvi rendszert, szavak és kifejezések színes skáláját és jelentésbeli különbségeit. Mivel minden nyelv egyfajta szabályrendszerre épül, ezért erősíti a logikai rendszerben való gondolkozás képességét. Hatással van a zenei intelligenciára is, hiszen a nyelv egyedi dallammal rendelkezik.
A korai idegen-nyelv tanulás a gyermek számára még gátlásoktól mentes, mert nem a szabályok görcsös betartására koncentrál. Fokozatosan és spontán sajátítja el a beszédet, olykor hibázik, pozitív hozzáállása mégis megmarad, hiszen arra törekszik, hogy kifejezze magát. Amikor ez sikerül, önbizalma növekszik, és ezzel egyenes arányban a nyelv iránti tudásvágya is. Az idegen nyelvek ajtókat nyitnak meg gyermeked előtt, lehetőséget, hogy fejlessze kommunikációs képességét és nyitottabb, empatikusabb felnőtté váljon a jövőben.

ISMERD MEG LITTLE PIM-ET!

Little Pim gyerek nyelvoktatás

A Little Pim díjnyertes nyelvoktató programja segítségével játszva, és minden erőfeszítés nélkül tanulhat gyermeked idegen nyelveket.
Tudtad, hogy egy adott nyelv társalgási szintű ismeretéhez, mindössze 500 szavas aktív szókincsre és kifejezésre van szükségünk?
A már 12 nyelven elérhető Little Pim nyelvoktató program lehetővé teszi, hogy gyermeked elsajátítsa az idegen nyelv mindennapi életben leggyakrabban használt 360 szavas aktív szókincsét és kifejezéseit, ezzel biztosítva az adott nyelv alapszintű ismeretét.

A mai globális világban egy idegen nyelv ismerete hihetetlen előnyt jelenthet gyermekednek. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a nyelvtanulás, ha korai szakaszban történik, akkor ösztönszerűen és természetesen megy végbe. Éppen ezért a Little Pim módszere, akkor tanítja a gyermekeket idegen nyelvre, amikor az a legeredményesebb, 6 éves kor alatt.

TOVÁBB OLVASOM

VISSZAJELZÉSEK

A videókat az akkor 22 hónapos kisfiunknak vásároltuk kb. 1,5 hónapja. Korábban vele nagyon ritkán néztük meséket, így nem tudtuk mennyire fogja lekötni, főleg egy idegen nyelvű videó.
Nagyon nagy sikere lett a kis panda macinak. Ha azt mondjuk, hogy mese, akkor ő a panda macit követeli. Sőt bármikor képes a panda macit nézni. Azóta más angol nyelvű valóban mesével is próbálkoztunk, de az nem váltott ki ilyen sikert.
Nagy koncentrációval nézi az epizódokat. Kezdetben csak magyarul kommentálta a történéseket, de kb. 1 hónap elteltével már az angol kifejezéseket is elkezdte utánozni.
Továbbá az otthon nehezen evő gyerkőc a videók alatt hagyja, hogy etessük, vagy akár egyedül is hajlandó enni.
A videókban előforduló szavak, kifejezések, témák megfelelnek az ő korosztályának.
H. Rózsa, 22 hónapos kisfiú édesanyja
A Little Pim nyelvoktató tananyag Entertainment Immersion Method® módszere egyedülálló, és különbözik más nyelvtanfolyamoktól és oktató programoktól. A szavak és kifejezések, amiket a Little Pim tanít, tökéletesek. A zene kellemes, nem tolakodó és az élénk animációk és valódi emberek váltakozása teljes mértékben lekötik úgy, ahogy eddig még nem tapasztaltam másik nyelvi programnál.
Isabella, a 9 hónapos Violetta édesanyja
A 22 hónapos kisfiunk imádja a Little Pimet. A spanyol ’Ez az én otthonom’ DVD kötet van meg otthon és minden alkalommal izgatott, hogy megnézhesse újra és újra. Soha nem unja meg, és már megvannak a kedvenc részei is benne.
Carl édesapja
Szeretjük a praktikus, mindennapi szókészletet, amit tanít és a valódi emberek és animációk váltakozását a videókban. Valóban a legmegfelelőbb, fiatal gyerekeknek szóló programnak tűnik.
Joyce Shavers
Amikor a kisfiunkat 2 évesen down-szindrómával diagnosztizálták, az egyik legnagyobb aggodalmunk a lemaradása volt az anyanyelvében, az angolban. Kisebb utánajárás után megvásároltunk a Little Pim teljes angol szettet. Nagyon tetszett a szavak tiszta kiejtése és a videók szórakoztató formája. A Litlle Pim egy könnyed és szórakoztató lehetőséget biztosított a kisfiunknak a tanulásra. Bármelyik gyerek javára szolgálhat a Little Pim által használt Entertainment Immersion Method® függetlenül attól, hogy a saját anyanyelvének erősítésére, vagy egy új nyelv megtanulására szolgál.
A 4 éves August édesanyja

ELISMERÉSEINK